A múltkori cikkben már sorra vettük az első hat hibát, úgyhogy folytassuk is a sort, továbbra is Jed Herne videói alapján, és nézzük meg mind cselekményben, mind a világépítésben milyen hibákat tud még elkövetni egy fantasy író. :) 

7. A "3P" rossz lefutása

Mindegyik történet tartalmazza az angolul csak "3P"-ként ismert hármast, vagyis
- Az Írói ígéretet (Promise) - Ez az, amit rögtön az első oldalakon elhintesz, amit felvezetsz. (Pl.: az első oldalakon azt mondod, hogy a főhősöd célja megmenteni a világot).
- A Haladás irányát (Progress) - Ahogy haladsz a történetben úgy építed be a többi információt, tágítod a világot, fejleszted a karaktert és gördíted előre a cselekményt.
- A Végkifejletet (Payoff) - A történet vége, vagyis azaz eredmény, amit egészen idáig építettél.

A kezdő íróknál gyakran előfordul, hogy ez a három teljesen szétcsúszik. A történet elején letesznek egy ígéretet (pl. Világmegmentés), a történet előre haladtával viszont megváltozik a téma, teljesen másra terelődik a történet hangsúlya (pl.: a világmegmentésnél fontosabb lesz a romantika), és ez az elcsúszás végül egy teljesen más végcélt eredményez (pl.: a világmegmentés helyett a történet a főhős boldog családi életével végződik).

Ez a probléma általában akkor jelentkezik, ha az Írót már nem az a probléma érdekli, amivel elkezdte a történetet. Alapvetően nincs ezzel semmi gond, de az olvasó könnyen becsapva érezheti magát. Hogy ezt elkerüljük érdemes végig gondolni, hogy milyen ígéretet tettünk a történet elején, mire fektettünk nagyobb hangsúlyt és azt a problémát ismét előtérbe helyezni.

8. Fokozatos lezárás

Előfordul, hogy egy történet négy vagy öt szálon is fut és az író mindegyiknek próbálja megadni a megfelelő befejezést. Ezért ahhoz az egyszerű módszerhez folyamodik, hogy mindegyik szálat egyenként zárja le. Először A-karakter szálát, majd amikor annak vége, előveszi B-karakter szálát... és így tovább.
Ettől azonban a lezárás hamar elveszti az erejét és vontatott lesz, mondhatjuk úgyis, hogy sok kicsi petárda durrogtatás lesz egy nagy tűzijáték helyett. 
A megoldás pedig pontosan a tűzijáték erejében rejlik.
Íróként érdemes megkeresni hol találkozhatnak az elindított szálak, hol lehetne csokorba szedni azokat, hogy aztán a végjátékban egy hatalmas, látványos lezárással vigyük el az olvasót a csúcspontig.

9. A szerencse folyton kisegíti a főhőst

Ez egy érdekes jelenség, mert a szerencsével való játék egyszerre lehet meglepő, kreatív és végtelenül unalmas. A szerencsénél mindig az a kérdés mennyi van belőle és hányszor húztuk ki úgy a karaktert a gödörből, hogy csak szerencséje volt.
A túl sok szerencsét, ami megakadályozza, hogy a karakter igazi megpróbáltatásokon menjen keresztül, az olvasó csalásnak fogja érzékelni és egyre csökkenni fog az érdeklődése a történet iránt.
Ilyen csalások a hirtelen, semmiből kitalált varázslatok, amikről eddig egy árva szó sem esett a történetben, a sokszor, hirtelen felbukkanó bajtárs, aki mindig a legjobbkor érkezik a főhős segítségére, stb.
Mérlegeljük meddig terjed a főhős szerencséje, mennyire lenne meglepő, vagy épp megnyugtató az adott jelenetben egy szerencsés fordulat?

10. Hogyan hat a világ, a karakter és a cselekmény egymásra?

Természetesen minden fantasy író tudja, hogy a világ elengedhetetlen eleme a történetnek, de előfordul, hogy a világ nincs a helyén és olyan, mintha egy külön része lenne a történetnek. 

Ebben az esetben a megoldás a Koherenciában rejlik, vagyis meg kell vizsgálni, hogy a világ, a karakterek és a cselekmény miként hatnak egymásra, mennyire lehet ezeket külön választani.
Ha pl. a témánk az emberi gyarlóság, amit tolvaj karaktereken keresztül akarunk bemutatni, nem biztos, hogy egy olyan világot akarunk létrehozni, ahol minden csupa boldogság és szivárvány, eseménytelen hétköznapokkal. Sokkal jobban illik ehhez egy olyan világ, ami csak a felszínen rózsaszín, de a mélysége egyre sötétebb, kuszább és veszélyesebb... tehát pontosan olyan, mint egy ház, amibe a tolvajok betörhetnek: kívül szép, de a falakon túl ezernyi sötét sarkot és titkot rejt.

Így tehát, ha azt érzékeljük, hogy a cselekményt valójában bárhová át tudnánk helyezni, ahogy a karaktereket is gond nélkül át tudnánk rakni egy másik érába, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a világunk nem koherens egyik elemmel sem.
És hogy ezután hol kell keresnünk a hibát? A kihasználtságban.
- A karakterek kihasználják a világ előnyeit?
- A cselekmény merít a világ hátrányaiból?
- A világ segít kihangsúlyozni a választott témát?

11. Túl Nagy vagy túl Sekély világ?

Amikor egy fantasy történetet írunk gyakran hajlamosak vagyunk vagy túl nagy világot alkotni, vagy leszűkíteni a fókuszt csak a karakterekre, vagyis vagy túl nagy, vagy túl sekély világot teremtünk.

- Mit jelent a túl Nagy világ?
Túl nagy világról akkor beszélünk, amikor az író már a történet megírása előtt kidolgozta a teljes történelmet, a földrajzot, a technikai fejlődést, az isteni panteont... egy szóval mindent, amire úgy érzi szüksége van és ami számára élővé teszi a történet hátterét.
Ennek a szemléletnek a hátránya:
túl sok információ sűrűsödik az író fejében, amit általában egyszerre akar az olvasó nyakába zúdítani. Mivel mindent el akar magyarázni információs blokkok keletkeznek, amik megtörik a cselekményt és száraz, meglehet lényegtelen háttérismerettel fárasztják az olvasót.

- Mit jelent a túl sekély világ?
A sekély világ ismérve, hogy mindenről csak érintőlegesen beszél, nincs igazán kidolgozott része. Érzetre olyan, mintha mindenen lenne egy hártya, ami határt képez az olvasó és a világ között.
Ennek a szemléletnek a hátránya:
Miután nincs igazán kidolgozott része, az olvasó kételkedni fog a világ hitelességében, nem képes átélni és elmerülni benne, ezáltal nem fog megérteni bizonyos dolgokat a világ működésével kapcsolatban sem. Ez a hiány pedig a fantasy-érzést is visszaveti.

Mi a megoldás?
Egy szó: fókusz. Mindkét világépítőnek észre kell vennie mi az, amire a történetnek szüksége van.

- A Túl Nagy Világ esetében ki kell húzni a lényegtelen információkat, amik nem adnak érdemi információt a karaktereknek/karakterekről és nem lendítik előre az eseményeket. A túl sok információ között elvész a "gyerek", vagyis a túl sok háttérinformációban elveszik a karakter története, amiért ez egy regény és nem egy szakkönyv. A történet lényegét minden esetben a karakter adja, akinek a szemén keresztül az olvasó becsatlakozik a világ eseményeibe, ezért a világot a karakter köré kell fókuszálni.

- A Sekély Világ esetében a fókuszt szintén a karakterek fogják fenntartani. Kevés olyan ember van, aki ne érdeklődne valami iránt a világból, így ezesetben támaszkodhatunk a karakterek érdeklődési körére. Ha pl. van egy tolvaj karakterünk biztosak lehetünk benne, hogy mindent tud a zárakról és azok típusáról, vagy gyártási helyéről. Ha van egy karakterünk, aki imád kötni, akkor a fonaltípusok és a kötési technikák irányában lesz művelt. Ezeket az ismereteket kihasználva pedig mélyíthetünk a világon és mélyíthetünk a karaktereken is.

12. Oda nem illő párbeszéd

Sok kezdő (és néha gyakorlott) író esetében előfordul, hogy a világhoz és környezethez nem illő beszédet alkalmaz. Akár arról van szó, hogy túl modern, akár arról, hogy túl régies, mindenképp kilöki az olvasót a világ hangulatából.
Itt természetesen nem azt hangsúlyozom, hogy feltétlenül az ómagyart használjuk egy régies környezetben, hanem inkább azt, hogy gondoljuk végig az adott kor embere mit hangsúlyozhatott ki a mindennapjaiban.

Például egy olyan karakter, aki főleg halászatból tartotta el magát és nem volt része iskolai oktatásban, nem fog művészi képeket alkalmazni a tenger leírásához, de beszélhet úgy a tengerről, mintha az egy isten lakhelye lenne. Hiszen az istenek vagy a mélyben, vagy az égben laknak, így ő mondhatja, hogy "A tenger ma Poszeidon haragjától hullámzott."

Ugyanígy egy olyan világban, ahol az idő főleg a napszakokat jelöli, idegenül hat, ha valaki órákban és percekben beszél. Mivel a pontos idő főleg az iparosodás kapcsán lett jelentős, a pontosan meghatározható munkaidő kezdete és vége miatt, az óráknak és perceknek csak olyan világban van helye, ahol a munkásosztály már létezik.
Minden olyan fantasy-ban, ahol az iparosodás még nem olyan fejlett, vagy a napszak, vagy bizonyos tárgyak működése lesz a mérvadó, amihez a karakterek viszonyítani tudnak.
Például egy ilyen világban nem azt fogjuk leírni, hogy "15 perc múltán AB belépett a szobába", hanem "Egy füstölőnyi idő elteltével / egy sárkányparázs lobbanás alatt / három Miatyánk múlva AB belépett a szobába".

+1. Az egyediség kérdése

Tudom, hogy az egyediség egy nagyon kényes témakör, ezért is hagytam legutoljára és raktam soron kívül. Azt minden fantasy írónak el kell fogadnia, hogy már nincs tökéletesen új a nap alatt; minden ötlet és minden nagyszabásúnak vélt elképzelés valamilyen szinten már megírásra került, az internettel pedig ezek az ötletek és elképzelések fénysebességgel járják körbe a világot és jutnak el olvasók százaihoz.
Akkor mégis hogyan legyünk egyediek?
Jed Herne szerint "Az egyediség az író ismereteiből tevődik össze" - és én egyetértek ezzel a gondolattal.
Lehet, hogy magát az ötletet már számtalan író feldolgozta, de az biztos, hogy mindegyik író más ismeretekből táplálkozott, hiszen nincs két ember, ugyanolyan életúttal.
A behatások, a tapasztalatok, a hobbik, az érdeklődési körök, az író alap jelleme mind-mind egy olyan fűszerezést adhat a történetnek, amitől azaz ötlet igazán különlegessé válhat.

Bár ez a két cikk főleg a hibákkal foglalkozott, én bízom benne, hogy aki olvassa megtalálja benne a maga megoldását is! :)
Ha mégis lenne olyan téma, amire nem tértem ki, de kíváncsiak vagytok rá, írjátok meg kommentben! ^^