Az írós körökben általában nagy népszerűségnek örvend a NaNoWriMo (National Novel Writing Month), míg a képi művészek körében inkább az Inktober az, ami hasonló kihívást jelent. A NaNoWriMo esetében 50ezer szó/hónap a cél, míg az Inktobernél 1kép/nap.
Amikor belevágtam épp a kihívások éltettek, ezért azt hittem jó dolog lesz keverni a kettőt. De tényleg olyan jó ötlet volt, mint gondoltam?

50ezer szó helyett elég lesz 100 is

Mivel a Nanowrimo 2000szó/napi elvárását amúgysem tudtam volna beiktatni a hétköznapokba, ráadásul nem is fért volna el egy Inktoberes képen, más utat kellett találnom a kihívás teljesítésére.

Szerencsére korábban az Aranymosás, később pedig a Tehetség Íróstúdió oldalán találkoztam a 100 szavas játékokkal, majd megint később már különböző újságok és cégek hírdettek ilyen formában pályázatokat, szóval volt egy elképzelésem arról, hogy egy Inktoberes képre mi fog ráférni, ráadásul nem is olyan megterhelő napi száz szót írni, meg is van adva a napi szó, ugyan mi baj lehet?

Van egy olyan tanítás is az írásban, miszerint "Tanulj meg röviden írni, hogy lásd a történet lényegét". Ez egy számomra fontos kitétel, mert nem egyszer buktam el novellapályázatot csak azért, mert nem voltam képes meglátni egy történet lényegét, nem tudtam rövid terjedelemben átadni azt, amiről ténylegesen írni akartam. 
Most megadtam a gyakorlás esélyét. Mindennap más történetet írtam!

Ha már Inktober, akkor képek

A 100szavas történetek mellé, természetesen képek is kellettek. Bennem volt az ötlet, hogy felhajtom a Pinterestet, de mivel november elején kezdtem el ismerkedni az AI-generált képek világával, hamar meghoztam a döntést; saját képeket alkotok, saját történetek mellé.

Itt viszont kitérnék arra is, hogy tudom mennyire megosztóak az AI által generált képek, és vannak, akik ezt a művészet halálának tartják.
Miközben generáltam a képeket sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, ugyanakkor mivel elsődlegesen írok és nem rajzolok, ez tűnt számomra a legpraktikusabb megoldásnak. A képekkel adtam meg magamnak a keretet, amiből nem csúszhattam ki, emellett volt némi esztétikai, illetve figyelemfelhívó funkciója is, szóval csak azért, mert AI eldobni sem akartam.

Ugyanakkor ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy az AI biztosan nem fogja elvenni a művészek munkáját.
Tudni kell ugyanis, hogy az AI képek ugyan lehetnek szépek és mutatósak, valami mégis hiányzik belőlük, amire az ember azt mondja "Igen, ez a kép nekem szól!". Ez pont olyan, mint amikor az ember olvas egy könyvet, vagy meghallgat egy zenét; van azaz érzés, amikor az ember azt tudja mondani, ez a történet/dal neki szólt, ez az övé.

Az AI-generált képek nem képesek ezt a hatást kiváltani. 
Miután a családomban több művész is akad, velük beszélgetve arra jutottam, hogy ha az ember ránéz egy képre alapvetően azokat az ösztönösen belé ékelődött jeleket, szimbólumokat keresi, ami számára megadja a komfort-érzetet. Ez a folyamat javarészt tudatt alatti, de ettől lesz egy alkotás a "miénk", hogy felfedezzük benne azokat a tökéletlen, mégis ismerős formákat, ecsetvonásokat, alakokat, stb. amik a mi életünkben már egyszer szerepeltek és jóérzéssel töltött el.

Az AI nagyon jól másol, de valahogy ezt az esszenciát nem tudja megragadni. Azt adja, amit másoktól elles, de mivel nincsenek saját gondolatai, érzései, ezáltal saját szimbólumrendszere sem, így minden másolata valahol üres, lelketlen marad. 

(Ennek a képnek az eredeti alkotóját sajnos nem találtam meg)

Mi volt a kihívás tanulsága?

Az elmúlt 30 nap alatt többféle tapasztalatot is szereztem, de most elsődlegesen azokat szeretném kiemelni, amik igazán mély nyomot hagytak bennem

- Az írói blokk nem létezik
Ebben a kihívásban több segítség is akadt.
A Nanowrimo azt vallja, hogy "engedd át magad az alkotás örömének, hagyd folyni a szavakat",  az Inktober pedig mindennapra megad egy szót, támasznak. Amikor ez a kettő találkozott, konkrétan páros lábbal rúgták seggbe az írói szorongást.
A generált képek sokat segítettek abban, hogy ha nem volt ötletem, az aznapi szóhoz egy vizuális kiindulási pontot kapjak és amíg egy képet szépítgettem és javítgattam lassan kialakult a fejemben, hogy milyen jelenetet akarok megírni hozzá.

- Ha nincs új sztoriötlet, itt lesz
Az írás során akadtak képek, jelenetek, amik akaratlanul is összekapcsolódtak, egymásra találtak.
Ilyen volt például a #7 Drip + #20 Frozen + #23 Celestial szavakhoz alkotott képek és történetek. Ahogy írtam a jeleneteket kibontakozott bennem egy ókori világ, ahol a Görög, a Japán és az Egyiptomi vallás képviselői találkoztak egy hosszú utazás során.

De ott volt másik példának a #12 Spicey + #21 Chains + #22 Scratchy hármas, ami egy cyberpunk világban játszódik, öntudatra ébredt androidokkal, akikben a régi világ szellemei lakoznak.

Nagyobb konkrétum még egyik történethez sincs, de mindkét ötletet elmentettem magamnak, hátha egyszer lesz belőlük valami kerekebb is. :D

-  Be tudod lőni milyen zsánerekben mozogsz otthonosan
Íróként különösen hasznos, ha az ember tudja milyen zsánerben alkot automatikusan szabadon. Mivel mindennap új szó volt, és ezzel együtt egy új ötletet kellett felmutatnom, egy idő után ráeszméltem, hogy három zsánerben jönnek elsőként az ötletek; fantasy (főleg ez jött a legkönnyebben), sci-fi/cyber és krimi. 
Ez a felismerés nem volt számomra akkora meglepetés, de egy olyan írónak, aki nem biztos abban iagzából melyik zsáner is az övé, melyikben tud önfeledten alkotni, annak feltétlen ajánlom ezt a kihívást.

Ugyanígy az is hamar láthatóvá válik a kihívás során, ha valaki világteremtő vagy karakteralkotó.
Kicsit utána keresve például akadt nem egy olyan rajzoló, aki az Inktober szavait ugyanazzal a karakterrel rajzolta végig, vagy ugyanabba a világba rajzolt jeleneteket.

Ugyanez vált igazzá itt is. Alapvetően Világteremtő íróként nekem egy jelenetnél mindig először a környezet/körülmény ugrott be és csak utána kezdtem el gondolkodni a mesélő személyén. Aztán természetesen volt, hogy a karakterek túlnőttek a környezeten és összeálltak sztorizni (lásd feljebb).

- Stílusok próbálgatása
Nekem ez a rész volt a legmeglepőbb tapasztalat. Talán 10+ éve nem írtam verset, nem is tartom magam nagy költőnek, mégis, a kihívás nyomása alatt akadtak szavak, amiknél ez a stílus ugrott be először (az egyik mondjuk pont egy műfordítás, de attól még versnek számít).
Ugyanakkor sajnos pont a nyomás miatt nem jutott időm/erőm ahhoz, hogy egyéb ínyencségben, például karakterek közötti nagyobb korkülönbségben, vagy tájszólásokban gondolkodjak.

- Hány szót írsz egy nap?
Ez teljesen szakmai megfigyelés és inkább azoknak szól, akik jövőre úgy döntenek belevágnak a NaNoWriMo-ba.
Ugye arról szó volt, hogy a Nano átlagosan 2000szó/nap egységben gondolkodik az ötvenezres cél érdekében. Anank idején én ebbe úgy ugrottam bele, hogy "Óh, hát így is sokat írok egy nap, ez menni fog".
Megsúgom, nem ment, vagy kínkeservesen hoztam össze.
Épp ezért, akik óvatos duhajok, vagy nem biztosak magukban, szintén tudom ajánlani ezt a kihívást, hogy felmérjék átlagosan mennyi a kényelmes szómennyiségük.
Nekem a kihívás során kiderült, hogy maximum 500 szót bírok, a fölött már szenvedek. Egyszerűen nem tudok olyan szinten belefeledkezni a szövegbe, hogy ennél több összejöjjön.

Összességében a nagy hajtás ellenére (amit azért az alapvető lustaságom kihagyott volna), sok mindenre újból rájöttem és sok minden letisztázódott bennem az írással kapcsolatosan.
Ha érdekel ebben a kihívásban miféle történeteket hoztam össze, a képre kattintva megnézheted az albumot. 😊

Ha pedig valamelyik szösszenet elnyerte a tetszésedet és szeretnéd olvasni hosszabb novellaként, ne habozz és írd meg a kép alatt, kommentben! 😊