Ismét eltelt egy év, amikor az ember nagy álmokkal és bősz elhatározással indul, aztán valahogy semmi sem úgy akar összejönni, ahogy szeretné. Mégsem hiszem azt, hogy ez rossz dolog lett volna, sőt! Év végére látszódott meg igazán, hogy semmi sem alakult véletlenül.

Az év eleje a kísérletezésről szólt

Voltak ötleteim, amiket azt hittem tervezés nélkül is meg tudok valósítani, de végül rá kellett jönnöm, hogy ha nincs terv, nincs eredmény sem, egyszerűen elúszok a sok ötlet között. Nem is jegyeztem le ezeket a terveket, mert "úgyis emlékezni fogok rá".
(Spoiler: nem emlékeztem. :D)

Akartam jelentkezni nem egy novellapályázatra, amiket vagy nem írtam meg azonnal, vagy nem állt össze a sztori, vagy csak simán elfelejtettem beküldeni a megírt szöveget. Nem is erőlködtem velük túl sokat, úgy voltam majd akad másik, amire jelentkezhetem. Így lett végül csak két megjelenés idén, a Véres Valentin, meg aztán a Kárhozottak Legendái.

Mindig volt másik ötlet, de ez sosem úgy valósult meg, ahogy először kigondoltam. Végül nem is igazán gondolkodtam, csak léteztem a magam kis világában és akaratlanul is egyre mélyebbre süllyedtem egy érzelmi spirálban.
Hiába kezdtem bele egy olyan tervbe, hogy minden hónapban elmegyek valahová, vagy csak beülök valamilyen programra, legfeljebb csak szinten tudtam tartani magam.

Az év közepén volt a Nagy Semmi

Michael Ende, A Végtelen Történet c. könyvében tesz említést a Semmiről, ami lassan elpusztítja Fantáziát. Még a régi, 80-as évekbeli filmben ezt a jelenséget viharként ábrázolták, ami kicsavart fákat és rémisztő feketeséget hagy maga után, de a Semmi ennél sokkal veszélyesebb.
A Semmi ködként kúszik a mindennapokba és magába olvaszt mindent, aminek köze van az álmokhoz, nem hagyva mást, csak kétségeket és mély, jéghideg ürességet.

Az év közepén -bár küzdöttem ellene- ez a Semmi ölelt körbe.
Tudtam, hogy mit akarok, de nem láttam megoldást arra, hogy ezt hogyan akarom megcsinálni és egyáltalán... mit akarok valójában? Meg akarom írni a regényt, a forgatókönyvet... de miért?
Mit érek azzal, hogy mások olvassák a műveimet? Egyáltalán érdekel bárkit is, amit csinálok?

Végül hagytam, hogy a bennem élő Fantázia napról-napra apró porszemmé zsugorodjon.

De küzdöttem. Belementem egy hosszú továbbképzésbe, úgy döntöttem a valódi szakmámat erősítem, mert a Semmi a szakmai álmaimat is el akarta venni. Mégis azok az álmok, amik eddig boldoggá tettek, az év közepén nem voltak többek valamiféle múltbeli foszlányoknál.
Tudom, ez legyen a legnagyobb problémám, miközben van, aki a mindennapi betevőért küzd és naphosszat azért dolgozik, hogy a számláit ki tudja fizetni.
De kérdezem ettől a személytől; nem fáj elveszíteni azt, ami szebbé, boldogabbá teszi a napjaidat? Nem fáj, hogy nem látod a szépséget az apró dolgokban?
Nekem fájt és mindezt az okozta, hogy makacsul akartam valamit.

Az idei évem tanulsága az elengedés lett

Sokan mondják, hogy "Engedd el!", de most őszintén, akadt bárki is, aki erre a felszólításra azonnal elengedte a problémáját? Nos, ha akadt is, az nem én voltam.
November tájékán, amikor a 100szavas kihívást csináltam, ráeszméltem, hogy már a második évemet töltöm egy érzelmi spirálban, aminek középpontjában a ragaszkodás állt. Ragaszkodtam egy jövőképhez, ami idillinek tűnt és emiatt ignoráltam a lelkem mélyén szirénázó vészcsengőket is.
Nekem kellett az, amit elképzeltem!
A makacsságom olyan szinteket vert, hogy mérhetetlen energiákat voltam képes beleinvesztálni ebbe az álomképbe, állandóan erre gondoltam és bíztam, reménykedtem, tudtam, hogy ezt akarom.
Igen, tudtam, de nem éreztem.

Nem hallgattam magamra, ehelyett hallgattam azokra, akik jószándékkal táplálták bennem az elképzelésemet.
Az egészben mégis az a vicc, hogy az Univerzum már szinte látványosan tolta a képembe az elengedés jeleit. Sosem gondoltam volna, hogy az Univerzum/Őrangyal/Tudatalatti ennél látványosabban képes megjeleníteni ugyanazokat a folyton visszatérő mintákat, szavakat, képeket. Végül egy könyvcím hozta el a végső felébredést, amit a Facebook akkora reklámban tolt elém, hogy azt hittem túlnyúlik a képernyőmön: "Ha fáj, az nem szerelem".

Most a szerelmet nem feltétlenül csak személlyel lehet kapcsolatba hozni. Szerelmes lehetsz a szakmádba, egy célodba, egy jövőképbe, szerelem lehet bármi, ami örömmel és energiával tölt el.
Engem ez a szerelem nem töltött fel, mégis tízkörömmel kapaszkodtam belé, mert úgy láttam, hogy az nekem jó lesz, még ha ez a cél nem is adott sem lendületet, sem erőt. Be kellett látnom, ez az egész nem volt több idő- és energiapocsékolásnál.
Ekkor álltam meg és adtam igazat mindennek. Mondhatjuk, hogy decemberre megvilágosodtam, bár inkább éreztem józanító pofonnak, amit utána tetézett a kegyes igazság is.
Amikor erre rájöttem, szinte azonnal le is döntött a lábamról egy betegség.

Innentől két út közül választhattam:
- Hagyom, hogy a keserűség elhatalmasodjon rajtam és az összetört álmaimat dédelgetve utálkozzak a világon, amiért elvette tőlem azt, amit annyira akartam
- Felállok és magam mögött hagyom a romokat, elfogadva mindazt, ami történt és tanulva az elmúlt két évből.

Sokat elmond, hogy ezekben a napokban A Nyugati utazás - A Majomkirály legendáját olvastam, amiben a Szerzetes folyamatosan azt magyarázta a Majomkirálynak, hogy bocsáttassék meg az emberi gyarlóság és engedje el az elmúlt idők sérelmeit (az más kérdés, hogy ez a szerzetes olykor vizet prédikált és bort ivott, de gyarló emberként mi mást tehetett. :D).

Így hát megfogadtam a keleti Szerzetes tanácsát, hálát adtam az Égieknek, amiért mégsem adták meg azt, amit tudatosan annyira akartam és megráztam magam.

Mik a tervek jövőre?

Mondhatjuk, hogy most, hogy visszatértem a Semmiből és végignéztem a romokon, csak be akarom fejezni azokat, amiket elkezdtem és félbehagytam, mind a valós munkám, mind az írás kapcsán.
Írós vonalon:
- Be akarom fejezni mind a már pár éve megkezdett regényemet, mind a tavaly megkezdett forgatókönyvet
- Folytatni akarom az FB-oldalamon a KeddiKisokos sorozatot, évszakonként mindig mást bemutatva
- Ezen kívül bizonyosan elkészül jövőre legalább két novella is, jó esetben mindkettő megjelenésre
+ Ha lesz hozzá erőm, még egy wattpad regényt is el akarok indítani (de ez nagyon kérdőjeles).

Mondhatjuk, hogy a lista nem hosszú, de úgy hiszem nem is kell annak lennie, hogy jövő decemberre csak örüljek az elért sikereknek. ^_^ 

Remélem nektek jobban telt ez az év és így decemberre ti is képesek voltatok elengedni valamit, amihez eddig ragaszkodtatok!

UI.: Ezt az AI-által generált képet nem tudtam kihagyni, mert bizony megihletett a wuxia (keleti lovagregény) stílus, amiben most is olvasok. Olyan cuki, amiért az AI ilyen vékonynak ábrázol. :D