Belegondoltál valaha is, hogy miféle őrület zajlhatott a háttérben a Trimágus kupa megszervezésénél? Gondoltál arra, hogy a szervezők mit össze rohangáltak, csakhogy a játékosoknak már csak a játékra kelljen koncentrálniuk?  Gondoltad volna, hogy egyszer a Harry Potter és a Stalker egy cikkben lesz említve? Ne aggódj, én sem, de ezt a tábort máshoz nem tudom hasonlítani.

Egy év telt el a IX. StalkerCamp óta és bizony, mi is megéreztük a COVID problémát. A veszprémi Frontot befoglalta a katonaság, más airsoft pályákon meg szünetelt a játék, mert ugye vírus van. Már éppen feladtuk volna, amikor a Főszervező mintegy varázsütésre előállt a szabadszállási Kossuth Lajos laktanyával, ami azt jelentette, hogy a hamvaiból támasztotta fel a Camp-et.
Szervezői szempontból ez úgy nézett ki, hogy a Camp jóval rövidebb - a megérkezéssel együtt mindössze 3 és fél nap a tervezett 5-6 nap helyett-, a pálya pedig ezzel arányosan sokkal kisebb lett, mint a Front volt. A szervezők többsége már a -1. napon elindult, hogy felmérjék a helyszínt, bejárják a Menedék épületét és ezen belül kijelöljék a frakciók helyeit és eltorlaszolják, lezárják azokat a részeket, ahová játékos jobb, ha nem megy. Néhány szervező viszont az ellátmány és egyéb kellékek beszerzését tűzte ki feladatnak, mert a Zónában büfé csak akkor van, ha a készletedből megcsinálod.
Hogy ezután mivel foglalkoztak a szervezők a Bár területén, nem nehéz kitalálni. Örültünk egymásnak, az újratalálkozásoknak és az italoknak, amit egyesek hoztak. Ezen a napon bukkant fel először Sanyi, a koponya, akinek testét egy radioaktív szobába zárták és ekkor született meg Gandelwolf legendája is, amivel a Stalker jó eséllyel csak 2021-ben fog találkozni.

A Stalker életérzés kezdete

A Zóna sosem onnan kezdődik, hogy az ember ledobja a pizsamáját, kilép a kényelmes házából és fütyörészve besétál az anomáliákkal és mutánsokkal teli erdős, mocsaras vidékre.
A Zóna érzés ott kezdődik, hogy mindaz, ami a városban megszokott, itt hiánycikk.
A szállást egy kiürült tiszti épület első emelete jelentette. A hosszú, egy ember széles, narancssárga folyosóról barna ajtók nyíltak, amik mögött üres szobák várták a leendő zónalakókat. Se ágy, se asztal, se tévé, csak a tudat, hogy az épület nem ázik be, ha esni fog. De akik eljöttek, mindezt jól tudták. Voltak, akik megosztoztak a nagyobb szobákon, a magányos farkasok pedig már elsőre lefoglalták a legkisebb helységeket. Olyasmi, mint áram ezen a helyen luxusnak számított, akárcsak a mosdó, vagy a zuhanyzó. Sátor állítás, kipakolás, beszélgetés hangjai visszhangoztak a megkopott falak között.
A vizesblokk a szállástól 5-6 percnyi sétára volt. Repedezett betonút és oszlopokra ragasztott vörös nyilak jelezték az irányt, ahol tilos volt bármiféle fegyverhasználat. Ez a hely nem tartozott a Zónához, tiszteletben kellett tartani, hogy a pályatulaj nekünk adta.

Idén sok újonc érkezett a Zóna Menedékébe, akik nem is sejtették mire vállalkoztak, amikor regisztráltak és elfogadták a szabályzatot. Többségük már találkozott a szerepjátékok szabályaival, talán korábban részt is vettek LARP-on, de ahogy minden világ, ez a camp is sajátságos szabályokkal és működési rendszerrel operált, ráadásul ebben a pár napban pont egy átvezető metódust teszteltünk... ez azt jelentette, hogy nem volt megadott sztorivonal, csak a szervezőség és a játékosok ötletei.

"Alone with the impending death ..." By Bobrbor

Idén is minden Stalkernek megvolt a saját története. Mindenkinek meglett a kedvenc, be nem tervezett sérülése, amit tűzharc, menekülés, vagy lopakodás közben szerzett. Voltak zombijaink, snorkjaink és bátor stalkerek, akik tolvajokat megszégyenítve loptak kötszert a Clear Sky-ból, vagy orvgyilkosként vágták át egymás torkát a nagyobb pénzdíj reményében. Aljasságtól, betyárbecsülettől, bandita támadásoktól és a Szolgálat túlkapásaitól volt zajos a Zóna, miközben snorkok törtek be a Menedékbe, vagy lettek leadva a Clear Sky-ba "megfigyelésre".
Bevallom idén nem sokszor bújhattam a CS mogorva biológusnőjének szerepébe, mert a szervezői feladat mindig több időt vett igénybe. Mindig volt egy event aminek az előkészületei után futkostam, vagy azzal kapcsolatban kerestek meg, ezért javarészt az out-jelző láthatósági mellény volt rajtam és valószínűleg úgy is maradtam meg az új játékosok fejében, mint az NPC, aki valójában nincs.

A Camp menetrendje javarészt improvizáción alapult. Voltak fix pontok, mint a Horror Ház, vagy egy-egy frakciót/karaktert érintő cselekmény, amiket mindenképp ki akartunk játszani, de ezeken kívül mindent a játékosok morális közege határozott meg. A fix pontokat össze kellett hangolni, hogy lássuk hol vannak köztes idők, amikor a játékosok írhatják a saját történeteiket, amikor az interakciókból maradandó emlékek születhetnek. Ezek a maradandó, kiemelkedő események az "Achievmentek". A harmadik nap felét azzal töltöttem, hogy ezeket összegyűjtsem és pár szervezővel együtt összegezzük a Fináléra.
Pontosan ezért idén nekem nincs különösebb történetem és nem is alkottam maradandót. Néha felbukkanó szellem voltam, aki sosincs ott, amikor meg akarják ölni  a Clear Sky-t, vagy aki időben vérdíjat adhatott volna ki a legyilkolt kolléga gyilkosára, mert mire visszatértem a kolléga ismét játékba került. Az egyik játékos már ígéretet tett nekem, hogy "Maradjon itt dokinéni, mindjárt jövök és idén ön is meghalhat, hogy történjen magával valami", de szervezői megbeszélés miatt ez a halálom is elmaradt. Ezzel szemben a CS-s szervezőkolléga folyamatosan játékban volt, így idén "csak" hétszer ölték meg. Mázlista.

Alapvetően viszont nehéz volt folyamatosan kétfelé szakadni. Ha az Out-jelzőt viseltem önmagamként jöttem-mentem-ötleteltem, hogy minél gördülékenyebben menjen egy-egy event, de ha levettem, szerepbe kerültem és valljuk be nagyon nehéz visszarázódni abba a mogorva, egoista rohadékba, aki minden stalkert hullajelöltként lát. Ez a kettő pedig egy idő után összefojt, semleges lett, én meg egyre inkább kimerültem. Egy másik szervezőkollégával már azon nevettünk, hogy úgy érezzük magunkat, mint a másnaposok, holott egy kortyot nem ittunk.

Ezzel együtt volt egy sajátságos hangulata az éjszakai szállásnak, ahol a sötét folyosón csak a lámpa halvány fénye pislákolt és horkolások, elfojtott beszélgetések, nevetések hangja szűrődött ki az ajtók mögül. A hajnali háromkor, esőben megtett út a vizesblokk felé, hogy végre nyugodtan élvezhessem a civilizáció áldását, szintén egy emlékezetes pillanat marad, akárcsak az első este virrasztása, amikor még két szervezővel kiültünk csillagokat nézni és beszélgetni. Se internet, se telefon, csak a Zóna.

A tábor összegzése

Minden idegesség ellenére, azonban azt a visszajelzést kaptuk, hogy az újoncok imádták a tábort és a vélhetőleg teljesértékű X. StalkerCamp-re is eljönnek. Amennyire tombolt bennem az elfojtott fáradtság, annyira örültem ezeknek a megnyilvánulásoknak. Rengeteg történet született és számtalan nevezetes, egyéni pillanattal lettünk gazdagabbak, amiket a Finálén felsorolni is hosszú volt. Jó érzéssel töltött el, hogy idén is hajnalig zengtük a vicces pillanatokat és már a jövő évi tábor koncepcióját terveztük, ki merre fogja elvinni a karakterét, miféle egyéni, a Stalker univerzumban eddig nem található elemek fognak előkerülni. Mert ezeknek az alapjait most fektettük le, így akik jövőre jönnek egy teljesen új történetszállal fogják szembetalálni magukat.

Ezúton is köszönöm a Játékosoknak és a Szervezőknek, hogy szembeszállva a vírus miatti félelemmel eljöttek és képesek voltak túlélni a Zónát!
Remélem most már írhatom, hogy jövőre találkozunk a X. StalkerCamp-en!

"Coupling constant" By Bobrbor