Úgy döntöttünk, hogy családi programként meglátogatjuk a Tutanhamon kiállítást, ami idén 2020 március 31-ig tart és ha már ott vagyunk, gondoltam megnézem mit adhat az íróknak egy ilyen esemény.
Elég sokat, főleg ha a világépítésről van szó.

Egyiptom sosem állt hozzám igazán közel. Egészen sokáig nekem a sivár homokos pusztaságot jelentette, fáraókkal és egy tucatnyi állatfejű istennel, akik köré egy különösen bonyolult hitrendszert építettek ki, épp ezért nem vártam sokat ettől a kiállítástól, minthogy látok pár szarkofágot, meg pár régi tárgyat.
A minimális elvárásaimmal ellentétben azonban sokkal többet kaptam. A kiállítás egy audiovizuális tárlatvezetés, vagyis kaptunk egy kis, kézi szerkentyűt, amivel mindenki magának játssza le a hanganyagokat - ilyenkor hasznos, hogy mindig van nálam füllhallgató. Ezáltal lehetségessé vált, hogy valaki csendben végigjárja a kiállítást és arra is, hogy mindenki annyiszor hallgasson meg egy vizuális anyagot, ahányszor szeretné.

Ahogy az eredeti cím is elárulja, ezen a kiállításon főleg Tutanhamon temetkezési tárgyai kerültek a középpontba, amiket 1921. November 4-én Howard Carter fedezett fel a Királyok Völgye 62-es sírkamrájában. Az, hogy miként vitte végig ezt a vállalkozását, hogy miként lett egy elszegényedett, Nílus partján ténykedő idegenvezetőből a világ legelismertebb régésze, egy külön könyvet is megérdemel (és van is belőle), de ennek a rövid történelmi áttekintését rögtön a kiállítás elején el lehet olvasni a tájékoztató táblákon. Ez a rövid, kalandos történet már önmagában hatalmas lökést adott ahhoz, hogy Carterhez hasonlóan, érdeklődve vessem bele magam a kiállítás többi részébe.

Amit fontos megjegyezni, hogy írás terén (főleg kezdő írók esetében) nem mindig tulajdonítanak nagy jelentőséget a világ felépítésének. Ezzel alapvetően nincs is gond, ha a karakterek közötti konfliktus van olyan erős, hogy elvigye a teljes történetet, mégis, én azt vallom, hogy az ördög a részletekben rejlik, hogy egy-egy világból eredő momentum, jelkép, szimbólum, nagyon sokat jelent még a karakterek között is, főleg ha egy teljesen másik társadalmat kell bemutatnia az írónak.

Ezen a kiállításon a táblák, a hanganyagok, a filmek és a tárgyak pontosan ilyen apróságokra tértek ki. Az ember és az istenek közötti kapcsolatra, arra, hogy miképp követik egymást a dinasztiák, hogy mit jelent az, ha valaki uralkodóként hirtelen bevezeti az egyisten hitet, és kitörli az elmúlt fáraók emlékét, hogy milyen az, ha egy fiatal uralkodó sírját bár arannyal vonták be, mégis a saját népe rabolta ki, nem sokkal a temetése után.

A kiállításon a feltárt sírt, ugyanolyan elrendezésben mutatják be, ahogy Carterék megtalálták.
A több részes, titkos szobákkal bővített sírhelyet járhatja végig a látogató, a hanganyag pedig alapos magyarázatot ad a különféle tárgyak elhelyezkedésének jelentőségére.
Ezeken a temetkezési tárgyakon keresztül egy eddig ismeretlen kultúrába nyerünk betekintést. Bár nem éltem abban a korban a sok kicsi apróságból, így egy hímzett szandálból, egy lábtartóból és egy fejtámaszból, csak a rajta található motívumok által, közelebb kerültem az akkori kor hiedelmeihez és babonáihoz. A sírban talált tárgyak között fellelt szépítőszerek formái, a táblajátékok milyensége elárulta, hogy mi volt abban a világban az igazán mérvadó, hogy milyen különbségekkel bírt a felsőbb osztály, a polgárokhoz képest. Apróságok, amik a mindennapokat képezték, amik egy regényszereplő évei alatt is rutinná válnak és amiken keresztül az író átadhatja annak az adott kornak a hangulatát és társadalmi berendezkedését.

A halál elfogadása azonban egy érdekes megközelítést kapott ezen a kiállításon. Mint minden, ez is a mindennapokhoz tartozott, de míg a legtöbbször csak a királyok temetkezéséről mutatnak videókat, itt a polgárok egyszerűbb szarkofágjaira, eltérő temetkezésére is szentelnek táblákat. Az egyiptomiak hite szerint a lélek éjszakánként visszatér a testbe, így mindenkinek kijárt egy olyan, halottat formázó hely, ahol a lélek megpihenhet.
Az is fontos, hogy ráláthattunk, hogy az egyiptomi orvostudomány hogyan viszonyult az emberi testhez, és miért volt olyan jelentős a balzsamozás. Az a tény, hogy Egyiptomban az agy nem játszott lényeges szerepet, vagy, hogy Tutanhamon holtteste a gyolcsrétegek alatt felhevült olajok hatására egyfajta öngyulladásba kezdett, mind-mind olyan információ, ami nyomot hagyott a modern ismeretekben.

A szarkofágok felépítésére, ahogy a múmián elhelyezett közel hetven darab, különféle amulett és védőszimbólum jelentésére is kitértek, bár sok minden még így is rejtve maradt a tudósok előtt. Ugyanígy érdekes kérdést vetett fel a Tutanhamon maradványain talált sérülések nyomai. Még most sem egyértelmű, hogy a fiatal fáraó valójában minden halt meg, hogy a tisztelete ellenére pontosan miért rejtették el a sírját, miért volt mélyebben, mint a többi uralkodóé.

Egyiptom istenek és emberek közötti kapcsolata, a megannyi szimbólumba és szokásba rejtett érzelem a kiállítás során sokkal érthetőbb és átérezhetőbb lett, úgy, hogy a központban végig a karakter, vagyis Tutanhamon maradt. Ez egy olyan visszajelzés volt számomra, ami alátámasztotta, hogy a világ ismerete igenis fontos, mindegy milyen könyvről, vagy novelláról legyen szó.

Plusz információ!

A Kiállítás nem csak felnőtteknek szól. A gyerekeknek (és gyermeklelkű felnőtteknek) külön állomásjátékot hoztak létre, amit ha teljesítünk a boltban be lehet váltani a nyereményért. ;)