„- Mi azaz Azazel? – rezzent össze Fandorin. – Mi köze van ennek a sátánnak az ön árváihoz?”

Borisz Akunyin (valódi nevén Grigorij Salvovics Cshartisvili) minden bizonnyal korunk legelismertebb történelmi-krimi írója, aki Azazel c. könyvével alapozta meg magyarországi sikerét és egyúttal ezzel a könyvvel indította útjára Eraszt Petrovics Fandorint, hogy egy olyan világban legyen hős, amelyben ez a fogalom nem jár igazi dicsőséggel.

Történetünk 1876. Május 13-án veszi kezdetét, amikor is egy fiatal férfi, számos szemtanú jelenlétében, eltúlzott színpadiassággal főbe lövi magát a Sándor-parkban. Az ügynek senki sem tulajdonít nagy jelentőséget, hiszen nem ez az első, hogy egy világfájdalommal küzdő aranyifjú véget vet az életének. Eraszt Patrovicsot, ezt a romantikus lelkű rendőrségi írnokot, azonban nem hagyja nyugodni a furcsán megírt végrendelet, amelyben az elhunyt minden vagyonát egy titokzatos nőre és egy árvaházra hagyta.

Azt hihetnénk, hogy a történet inenntől egyszerű, ám az író nem így gondolta.
Bemutatott nekünk egy világot, ahol Oroszországban divat lett a francia, a társadalmi szakadékok kiszélesedtek és a modern találmányok elkezdtek beszivárogni a mindennapokba. A századforduló előszele már érződött a sorok között, a régi eszmék és babonák közé befurakodott egy racionálisabb, modernebb világnézet is, amelyről az olvasó még nem is sejtette mennyire fontos szerepet fog játszani a történet során.

A közeli E/3-ban, Fandorin szemén keresztül megismerhettük ezen világ szereplőit, köztük magát a főhőst is. A karakterek mind egyediek, sajátos nézetekkel és világismerettel rendelkeznek és némelyikük ugyanolyan megtévesztő is. Barátból ellenség, ellenségből barát válhat egy fejezet leforgása alatt, attól függően mit kíván meg Azazel rejtélye.

Fandorin karakterfejlődése viszont elég látványos ahhoz, hogy szinte azonnal a szívünkhöz nőjön ez a fiatal hősszerelmes. Bár a számtalan veszély közepette sem feledte el romantikus eszméit, hiába a Sors óvó keze, a könyv végére kénytelen felnőni és belátni, hogy az idea nagyon szép, de korántsem kecsegtet babérkoszorúval. Sőt, gyakran mással sem.

A könyv nyelvezete külön pontot érdemel. Annak ellenére, hogy Borisz a kétezres évek elején környékén jelentette meg, nagyon alapos munkát végzett és végig korhű maradt. Az általános ismeretek, a nemzetek közötti különbség bemutatása, mind-mind egy olyan kisszínes, ami egyszerűen beleolvad a cselekmény kuszaságába ezzel feloldva azt a mérhetetlen információhalmazt, amit az író folyamatosan csepegtet.

Ebben a könyvben nincs felesleges jelenet. Minden leírt mozzanatnak jelentősége van, minden beszélgetés, minden nonverbalitás hozzátesz valamit a már ismert információkhoz és arra ösztönzi az olvasót, hogy „Figyelj!”.

Azt viszont nem tudom garantálni, hogy a könyv letehetetlen. A cirádás nyelvezet, a látszólag sehová sem vezető kiruccanások, a hatalmas eszmék párbaja valakinek agyzsibbasztóan sok lehet, ráadásul úgy, hogy olykor Fandorin romantikája jellegtelennek tünteti fel az egész cselekményt.

Kiknek ajánlom?

Leginkább olyan krimirajongóknak, akik szeretik a történelmet és el tudnak merülni egy adott kor hangulatában. Akik szeretik a lassan csepegő információkat, és szeretik saját maguk értelmezni az összefüggéseket, illetve nem riadnak meg a kissé misztikus fejtegetésektől sem.

Eredeti mű: Борис Акунин: Азазель

Kiadó: Európa, Budapest, 2015

Fordította: Bagi Ibolya