Írókörökben sajnos kevesen ismerik a LARP-ot (Live Action Role-Playing = Élő szerepjáték), mint a szórakozás egyik formáját, amely a számtalan élmény mellett nagyon is segít abban, hogy élethűbbé tegye az írásainkat. Elvégre mi sem okoz nagyobb örömet, mint egy hétre kiszakadni a valóságból és átélni milyen az, ha csapatosan beveszünk egy várost, vagy pénzzé tesszük a kiismerhetetlen Zóna rejtelmeit?

A StalkerCamp az utóbbiban nyújt segítséget, de mielőtt sorra venném mi minden történt az elmúlt egy hétben, nem árt pár szót szólni a névadásról.

A „Stalker” először Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című sci-fi kisregényében tűnt fel, majd a Sztalker c. 1979-es filmben, végül a S.T.A.L.K.E.R. játéksorozatban.
„A S.T.A.L.K.E.R.-ban a játékos egy „Stalker” szerepét ölti magára, egy illegális felfedezőt/artifact gyűjtőt a „Zónában”. A „Zóna” nem más, mint az alternatív valóságbeli verziója a csernobili erőműnek, annak második, fiktív felrobbanása után, amely a környező területeket sugárzással szennyezte be, és furcsa, e világtól elszakadt változásokat okozott a helyi flórában, faunában és még a fizika törvényeiben is. A „Stalker” szó az eredeti (film) kontextusában nagyjából „felfedező”-t jelent, vagy „vezető”-t, mivel a Stalker célja, hogy az embereket a Zónába elkísérje (vezesse). [...] A S.T.A.L.K.E.R. (a betűszó feloldva: Scavengers, Trespassers, Adventurers, Loners, Killers, Explorers, and Robbers; ami nyers fordításban annyit tesz: Guberálók, Birtokháborítók, Kalandorok, Magányosok, Gyilkosok, Felfedezők és Rablók) "– írja a Wikipédia

A StalkerCamp tehát egy olyan esemény, ahol pár napig te is ilyen Stalker lehetsz. Bejárhatod a Zónát, hogy fegyverrel a kezedben összegyűjtsd az artifactokat, vállald a küldetéseket, vagy tűzharcba keveredj a banditákkal. Fegyver alatt itt airsoft-fegyverre, BB-golyókra és elhajlítható gumikésekre kell gondolni, mert nem az a cél, hogy a BTK összes szabályát megszegd, hanem, hogy minél több kalandban vegyél részt.

Hogyan is működik ez az egész belülről?
Bevallom nekem ez volt a második évem a csapattal. 2018-ban csatlakoztam a Camphez, amikor is a Főszervező, egy beszélgetésünk során megkérdezte:
„Szeretnél biológus NPC-t (Nem játékos karaktert) játszani?”.
Azt se tudtam hirtelen merről hány lépést tegyek ahhoz, hogy átavanzsálódjak biológussá, de mivel nem áll távol tőlem sem a szerepjáték, sem az egészségügy, így elvállaltam a szerepet. Mit kellett még tudnom ezen kívül?
„Az NPC-k feladata, hogy beszélgessen és küldetést adjon a Játékosoknak. Ja, és legyen rajtad védőszemüveg, mert lőni fognak.” - Hogy mi vaan?

A négy napos eseménynek tavaly és idén is a Front adott otthont, vagyis védőfelszerelés nélküli civilek nem mászkálhattak csak úgy be a pályára. Az egész pálya a miénk volt.
NPC-ként hamarabb utaztunk le, hogy a valódi játékosok megérkezéséig belakjuk a bázisainkat. Mivel a Front egy most is működő, katonai kiképző helyszín, erdővel és régről fennmaradt, romos épületekkel, szükséges az átvizsgálása, hogy mely területek használhatóak még, pontosan hol ér véget a pálya... no meg a polcok összeszerelése, a padok behurcolása, a szerepjátékos kellékeink kipakolása, stb.

A szállásunk is ugyanolyan autentikus volt, mint a filmben, vagy a játékban; használhattuk a katonai szállót, ahol nyolcágyas szobák vannak, a vakolat hullik, a zuhanyban meg addig van melegvíz, amíg hagynak. Illetve akik úgy döntöttek sátraznak, hallgatták, ahogy az éjszakai állatok motoszkálnak a fák között. Lehetne emiatt panaszkodni, de nem érdemes; ez a Stalker-életérzés kezdete.

Mint azt már írtam  az NPC egyik feladata, hogy ellássa a Stalkereket küldetésekkel, illetve, hogy vezesse a játékost a Kerettörténet megoldásáig. Ezek összeállítása általában a két tábor közötti időszakba zsúfolódik és a játékos vagy úgy cselekszik, ahogyan kitaláljuk, vagy teljesen másként. A mostani táborra az utóbbi volt jellemző, ami nagyon érdekes és vicces szituációkat eredményezett.
Ha azt mondom, hogy a Játékosok minden játéknap végén, hajnali kettőig csak a Zónában átélt történéseket mesélték, akkor azzal szerintem sok mindent elárultam.

A LARP egyik nagy előnye az improvizáció
Nagyjából 75 játékosunk volt, vagyis 75 különböző karakter játszott a pályán. Mindegyik más, mindegyik egyedi és ebből fakadóan mindegyik sajátos reakciókkal rendelkezett. Olyan volt, akár egy orosz-Trónok Harca. Íróként ez a hely egy igazi Karakter és Konfliktus Kánaán. Ha bárkitől megkérdeztem, hogy "Miért jött a karaktered a Zónába?" egy igen határozott válasszal találtam szembe magam. A "megunta a munkahelyétől" kezdve, a "testvérfelkutatáson" át egészen az epikus "bosszúhadjáratig" mindenkinek megvolt a saját motiváció azért, hogy itt lehessen. Egyszer sem kaptam válaszként, hogy "nem tudom".
Ez viszont fontos, mert eszerint minden karakternek volt személyes motivációja.
Ezek a motivációk pedig szinte percenként léptek kapcsolatba egymással. Volt karakter, aki gerjesztette a konfliktust; addig húzta a gyufát, amíg egy egész frakció hajtóvadászatra nem indult. Volt olyan karakter, aki egyetlen délután alatt összefogta a szabadon kószáló Lonereket és csapatba tömörítette őket, mindezt úgy, hogy egyszer sem emelte fel a hangját, vagy félemlítette meg az embereit. Akadt olyan karakter is, aki csak a puszta jelenlétével futásra kényszerítette az ellenfelét...
Rengeteg történet futott egyszerre, amiket este, a gyér lámpafénynél hallgattam meg, amikor véget ért az aznapi utolsó eventünk is. Elképesztő volt, hogy a 75 karakter hogyan élte át ugyanazt a cselekményt, hogyan tettek egymásnak keresztbe, hogyan léptek szövetségre. Ilyenkor csak mosolyogtam és ámultam magamban, mert tudtam, hogy ennyire széles palettát magamtól szinte sose találtam volna ki.

A LARP másik előnye a szituációk átélése
Az egyik legkedvesebb mondatom, amit íróként megfogadtam, hogy „Csak arról tudsz írni igazán, amit átéltél!”
A háborúról, összecsapásokról lehet saját elképzelés szerint írni, de még jobb ha az ember –biztonságos körülmények között– átéli azt.

Az emberi reakciók itt sem változtak, hiába tudta mindenki, hogy "ez csak egy játék”. Ha valakit eltalált a BB-golyó megérezte, ha egy játékos komoly arccal azt mondta, „Mennünk kell!”, elhittük neki, hogy tényleg muszáj mennünk, különben valami rossz fog történni.
Mivel itt minden idegszáladdal a helyzetre koncentrálsz és egymás között csak rádiózni tudtok, ergo a pályán zajló eseményekről is csak rádión, vagy más karaktereken keresztül értesülsz, hamar beleéled magad a helyzetbe. Átérzed az idegörlő várakozást, amikor csak a megfelelő pillanatra vársz, hogy végre meghúzhasd a ravaszt. Megtanulsz osonni, becserkészni az ellenfelet, vagy a többiek felé űzni, hogy aztán felmarkoljátok érte a vérdíjat. Megtanulsz félni attól, ami ellen tudod, hogy semmi esélyed és hacsak felbukkan a sarkon, neked azonnal futnod kell.

Bármilyen fura, a párbeszédek is lassan átváltoztak és a Zóna világához igazodtak. Mivel a pályán nem volt internet, a telefont felváltotta a walkie talkie, a mindennapos kifejezést, hogy „Megosztom FB-n”, hamar félresöpörte a „Ha ott vagyok, beszólok a 2-esen”. Megjelentek a kódnyelvek, amiket csak két karakter ismert és az érthetetlen recsegésekre adott "Ismétlést kérek!".
Szerintem semmi sem fogható ahhoz, amikor a bázis hideg csendjében felharsan a "Jobbról jönnek, b@zd meg!". Nem tudod kik, honnan és miért küzdenek a hatókörödben, de abban biztos vagy, hogy ez hamarosan téged is érinteni fog.

Napestig tudnám mesélni miféle bonyodalmak születtek egy átgondolatlan félmondatból, egy hirtelen leadott lövésből, vagy egy ártatlannak induló heccből. Abban viszont biztos vagyok, hogy íróként rengeteget tanultam az ott átélt élményekből.

A Kerettörténet végül sikeresen lezárult és ezzel egy évekig tartó sztoriszál is.
Jövőre pedig a STALKER Camp belép a X. évébe, ami új kerettörténetet, új karaktereket és új lehetőségeket tartogat!
Büszke vagyok arra, hogy NPC-ként a csapat tagja lehetek és én is elmondhatom, hogy  a Zóna Odaát van!