~egy krimiíró jegyzetei~

Rejtett Jelek

Ceruzanyomok ’20 – Február

Írók, avagy álarcos történetszereplők?

2020. március 07. - Agatha_Keyguard

Címzett: Eliza

Másolatot kap: Daremo, Wendy, Morhen, Emília,Sethembaés Réka

Tárgy: Írók, avagy álarcos történetszereplők?

Kedves Eliza!

Töredelmesen bevallom, hogy sikerült egy olyan témát feldobnod, amivel nagyon hosszú ideig nem igazán tudtam mit kezdeni, ezért is csúszott át a februári téma, márciusra. De azt hiszem, ennyi késés belefér. ^^
De hogy is kezdjek neki?

A karakter a sztori lelke

Azt hiszem ezzel mindannyian egyetérthetünk, hogy a karakter az, aki cselekményt visz a tájleírásokba. Miatta van egyáltalán regény/novella, mert érdekel minket egy másik személy sorsa, hogy bizonyos, elképzelt szituációkat hogyan old meg, vagy épp hogyan bukja el. Egy karakter lehet pozitív, vagy negatív példa is az Olvasónak, általa vehet részt olyan csatákban, szerelmi viszonyokban, nyomozásban, amire a valóságban nem lenne lehetősége.
Mint minden író, úgy én is azt szeretném, ha a karaktereim élethűek lennének. Ez elengedhetetlen ahhoz, ha azt akarom, hogy az Olvasó szimpatizáljon vele, vagy átérezze a döntései súlyát, esetleg drukkoljon is neki. A karakter egy történet kulcsfigurája, ezért nem érdemes félvállról venni.

Na de! Ha leírok egy szerelmet, akkor a sajátomat írom le? Az én életem a történet? Az író valójában a Főhős? Fura dolog, de igen is és nem is.

Az író és karakter kapcsolata

Az Író és karakter viszonya egészen érdekes. Hogy ezt megértsük kicsit lépjünk hátrébb.
Egy percre nézzük meg a színészeket. Az ő munkájuk az, hogy a színpadon egy történet karaktereivé váljanak és bemutassák nekünk annak a karakternek az életét és érzéseit. Nekik, a saját szerepükön és a koreográfián kívül semmi másra sem kell különösebben figyelniük, legfeljebb ha valami borul, improvizálniuk kell, mert a műsor nem állhat le.
Na már most képzeljük el, hogy az Író fejében van egy ilyen színház. Hogy a Főkarakter, vagy a Díszlet van meg előbb, az Írókként változik, de általában a kettő szorosan együttjár, elvégre a Főhőst és a többi Karaktert valahol el kell helyezni. Ezt követően az Írónak több lehetősége is van:

  • vagy a kitalált cselekménye szerint mozgatja a Karaktereket (ez a Marionett-effektus)
  • vagy felfejleszti, kidolgozza a Karaktert annyira, hogy az magától is tudja mit kell csinálnia a Díszletek között (Karakterközpontú írók)
  • vagy felfejleszti a Díszletet annyira, hogy az tudja formálni a Karaktert (Világközpontú írók)
  • vagy egyszerre fejleszti a Karaktert és a Díszletet és hagyja, hogy hassanak egymásra

Ha megvan, hogy az Író melyik módszert fogja alkalmazni, aszerint fogja kiépíteni a kapcsolatát a Karaktereivel. A módszer tükrében válik a Karakter egy 2D-s skiccből szinte élő, lélegző személlyé, akit az Olvasó ismerni és szeretni fog, vagy eszerint lesz lekorlátozva és rángatva egy egész történeten keresztül.

god.jpgForrás: andantonius.deviantart.com

Nekem ilyen téren kicsit mások a tapasztalataim, mert én is voltam Karakter valaki más történetében.
Ezt a jelenséget asztali-RPG-nek hívják. Ebben a helyzetben ismertem a világot, annak a szabályait, és mindezek ismeretében választhattam, hogy milyen Karaktert alkotok. Ám onnantól én magam voltam a megalkotott Karakter és a mesélőnk az Író. Eljátszhattam, átélhettem milyen az, amikor másokkal együtt próbáljuk formálni a cselekményt, a Sorsunkat, a döntéseink és ismereteink alapján. Mesélője/Írója válogatta melyik történetben milyen tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezhettem, milyen félelmeim és szerelmeim születtek a véletlennek köszönhetően, vagy épp a képességeim kihasználása révén. Ugyanígy megtapasztaltam azt is, hogy egy rossz döntés akár a Karakterem halálát is okozhatta, egy rossz előtörténetből eredő trauma pedig milyen mélységekbe képes taszítani. Színészek voltunk egy le nem írt történetben.

Pontosan ezen tapasztalatok miatt égett belém, hogy mindennek következménye és hatása van. Ergo, ha a Karakter dönt, akkor az hatással lesz a cselekményre és a Karakter világára is. Bennem minden novellánál, regényötletnél ez a mechanizmus játszódik le. Nekem a karaktereim nem 2D-s figurák, akiket kedvemre rángathatok és pakolgathatok, de kétségtelen, hogy úgy indulnak. Felskiccelt figurákként, akiknek előbb-utóbb saját döntéseket kell hozniuk, a felskiccelt múltjuk és ismereteik alapján.
De akkor hol vagyok én, mint Író a történetben?

Istenszimulátor, avagy minden az enyém

Miután a történet az Író fejében játszódik, elmondhatjuk, hogy az Író mindenhol ott van, ugyanis a Világ és a Karakterek csak az Író ismeretei alapján jöhetnek létre. Nem véletlen, hogy az Írók többsége különféle kutatásokat, teszteket és a Google összes keresőszavát felhasználják, legalább négyszer, csakhogy utánanézzenek egy témának. Az sem véletlen, hogy az Író egy kávézóba, kocsmába, vagy étterembe eszi be magát, egy sötét sarokban lesve a beülő vendégeket és a kiválasztottakból Karaktereket készít. Mondhatjuk, hogy az Író útjai kifürkészhetetlenek, mert folyamatosan inspirálódik.

Az ismeretszerzés, anyaggyűjtés elengedhetetlen az Író életében, ugyanis csak arról tud igazán jól írni, amit ismer, vagy amiről van némi fogalma. Ha kevés ismerettel rendelkezik a világról, vagy az emberekről, akkor az az írásán is látszódni fog. Becsúsznak a logikai hibák, az atmoszféra hiánya, az érzelmek hiteltelensége, stb. Ezekre vagy az Író, vagy az Olvasó ismer rá nagyon hamar, de az biztos, hogy mindenképp orvosolni kell.

Elmondhatjuk azt is, hogy az Író a története istene... és hát melyik isten nem szállt alá már legalább egyszer, hogy menőzzön a teremtményeinek?
Ilyenkor szokott előfordulni, hogy az Író beleírja magát a történetébe, Természetesen ő egy olyan Karakter lesz, aki valamit nagyon tud, akármilyen formában is legyen az. Mintegy hiúságból Kulcskarakterré fogja emelni magát, vagyis nélküle nem mozogHAT a történet.
De ez mindenkinél így van? Nem... na jó, de.
Mint azt mondtam, az Író a története istene. Belőle született, az ő része, így nem képes teljesen külsősként kezelni a saját világát. Óhatatlan, hogy az Író személyes nézete, meglátása valahol fel ne bukkanjon, át ne járja az egész sztorit. Az is elkerülhetetlen, hogy az Író ne arról írjon ami tudatalatt, vagy tudatosan foglalkoztatja, hiszen ezért ír, ezért alkot, hogy válaszokat adjon a belső kérdéseire, hogy megoldást találjon a saját, vagy a világ problémáira, vagy csak egyszerűen elszórakoztassa magát egy szerencsétlen Karakter megpróbáltatásaival.

Tehát, ha az a kérdés, hogy az Író ott van-e a történetében, álarcban, akkor a fentiek fényében a válasz: Igen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rejtettjelek.blog.hu/api/trackback/id/tr4515508182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.